Az MSZP frakcióvezetője kézhez kapta a Fővárosi Bíróság írásos ítéletét és annak indoklását a Gazdasági Versenyhivatallal szemben jogerősen megnyert perében.
Ennek alapján 30 napon belül versenyfelügyeleti eljárást kell lefolytatnia a GVH-nak az MVM-mel szemben, mert az hazudik a rezsiboxban, és ezzel megtéveszti a fogyasztókat.
Az indoklás leszögezi: „a földgázköltségek és az ahhoz kapcsolódó megtakarítás mértékének alakulása jelentős fogyasztói érdeklődésre is számot tart.”
(Persze; ezért indított a pert. Havonta 3,3 millió fogyasztó kap megtévesztő gázszámlát, 4,5 millióan pedig megtévesztő villanyszámlát az MVM-től azért, hogy a Fidesz-kormányzat hazugul azt harsoghassa: a magyar családok havonta 181 000 forintot megtakarítanak a „rezsicsökkentéssel”.)
Az irat tartalmazza: a dr. Tóth Bertalan által a perben előadottak és a csatolt bizonyítékok „elengedőek voltak annak valószínűsítésére, hogy a Bejelentett magatartása a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sértő magatartásnak minősülhet.”
A bíróság nem fogadta el a GVH érvelését, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei nem álltak fenn.
Azt írják: az MSZP frakcióvezetője által előadottak és a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok is alkalmasak arra, hogy valószínűsítsék: az MVM által alkalmazott versenypiaci viszonyítási ár valótlan.
Az indoklás szerint ugyanis az MVM által alkalmazott módszertannal a cég bármilyen árat szabhat, teljesen önkényesen (aminthogy azt is teszi).
A bíróság megállapította: az aktuális valós ár és az MVM által a rezsiboxban közölt versenypiaci viszonyítási ár, illetve az ahhoz képest feltüntetett megtakarítási értékek között nagyságrendi különbség lehet, így a tájékoztatás megtévesztő volta „valószínűsíthető”.
De tovább is van. Az ítélet leszögezi: ez a „valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlat” igenis befolyásolhatta a fogyasztók döntését azzal kapcsolatban, hogy keresnek-e másik gázszolgáltatót az olcsóbb árak reményében.
Az ítélet szerint erre van elméleti lehetőség, hiszen jelenleg is van a földgázipari piacon erre engedéllyel rendelkező vállalkozás, a fogyasztó ügyleti döntése pedig nem szűkíthető le arra, hogy a fogyasztó köt-e szerződést versenypiaci földgázkereskedővel vagy sem.
„Egy kereskedelmi gyakorlat nem csak akkor lehet megtévesztő, ha a fogyasztót olyan üzleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, hanem már akkor is, ha erre alkalmas.
A Versenypiaci Viszonyítási Árra vonatkozó állítást az átlagos, észszerűen figyelmes, körültekintő, jól informált fogyasztó oldaláról kell megítélni.
A fogyasztó pedig akkor tud reális képet alkotni az adott üzenet tartalmáról, ha az önmagában igaz, pontos információt hordoz.
Az átlagos fogyasztó nem köteles további kutakodást folytatni annak érdekében, hogy a hozzá eljuttatott üzenet tartalmát pontosítsa, kiegészítse, esetleg korrigálja a teljeskörű, valós tájékozódás érdekében.
Bíznia kell abban, hogy az állítások önmagukban teljesítik ezt a követelményt”
– írja a bíróság.
Megemlítik:
az a körülmény, hogy jelenleg a felhasználóknak gyakorlatilag nincs lehetőségük szolgáltatóváltásra, „egy tényhelyzet, amely a közelmúltban is még máshogy volt, és bármikor megváltozhat.
E tényhelyzet ugyanis nem a vonatkozó jogszabályi környezet előírásaiból adódóan alakult ki, amiből következően bármikor előállhat egy olyan helyzet, amelyben a felhasználóknak tényleges lehetőségük van arra, hogy a szabadpiacon tevékenykedő földgázkereskedővel kössenek szerződést”.
A bíróság tehát megállapította: a szocialista politikus által előadottak és a csatolt bizonyítékok elengedőek voltak annak valószínűsítésére, hogy az MVM magatartása a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sértő magatartásnak minősülhet.
Azt is megállapította: jogszabálysértő a GVH döntése, hogy nem indít versenyfelügyeleti eljárást az MVM-mel szemben a rezsibox hazug információi miatt.
Ezért azt megsemmisítette, és kötelezte a GVH-t az eljárás lefolytatására, 30 napon belül.
Indul tehát a visszaszámlálás:
“elvárom, hogy az ítélet értelmében a GVH 30 napon belül indítson versenyhivatali eljárást a hazug gázszámlák ügyében. Ez egy elvileg független hatóság; nem engedheti meg magának, hogy továbbra is a több millió magyar családot megkárosító Fidesz-kormányzat hazugságait szolgálja!”
– szögezte le dr. Tóth Bertalan.
Mivel pedig időközben az ugyancsak hazug áramszámlák ügyében is bejelentést tett a GVH-nál, azt is elvárja az MSZP frakcióvezetője, hogy a hivatal további cécó nélkül indítson versenyfelügyeleti eljárást abban az ügyben is!
Lantos Csaba energiaügyi minisztertől, aki az MVM felügyeletét hivatalból ellátja, pedig azt várja el az MSZP frakcióvezetője: teljesítse miniszteri kötelességét! Vesse latba befolyását, hogy az MVM ne károsítsa meg a fogyasztókat!