Úgy tűnik egyre nagyobb port kavar Magyar Péter és Rónai Egon között kirobbant csörte.
Szabó Tímea parlamenti képviselő is beszólt az ATV-nek azután, hogy kellemetlen helyzetbe hozta a csatorna Magyar Pétert a Tisza Párt vezetőjét.
Eelmondta, hogy ő már jó ideje ki van tiltva az ATV műsoraiból, és szerinte kérdések merülnek fel a csatorna és Rogán Antal együttműködéséről.
Ettől függetlenül nem ért egyet Magyar Péter kivonulásával sem – számlt be róla a Szeretlek Magyarország.
A portál szerint: Magyar Péter élő adásban otthagyta az ATV stúdióját, miután Rónai Egon az Egyenes beszédben egy dossziényi irattal szembesítette azzal, hogy korábbi állításaival ellentétben hívták a csatorna műsoraiba, a politikus ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait pedig „kutyakomédiának” nevezte.
Magyar egy ideig felszólította a műsorvezetőt, hogy tegyen fel neki kérdéseket, majd távozott a stúdióból, odaszólva Németh Sándornak, az ATV mögött álló Hit Gyülekezete lelkészének is.