Megindulhat a nyomozás az ügyben, amitől Orbán rettegett

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője benyújtotta a Legfőbb Ügyészségnek azokat a bízonyítékokat, amelyek a NER és Orbán bukását is hozhatják – tájékoztatott a Demokratikus Koalíció.

Azokat a dokumentumokat, melyek Dobrev Klára átadott, bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök egy köztörvényes bűnöző, aki ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben játszott át magyar termőföldeket külföldieknek pénzért, strómanokon és zsebszerződéseken keresztül – állítja a DK.

Dobrev Klára a dokumentumok beadása után elmondta:

nem lehet Magyarország köztársasági elnöke olyan ember, aki élete során bármikor súlyos bűncselekmények sorozatát követte el.

Mindegy, hogy 5 éve, 10 éve vagy 20 éve követte el. Mindegy, hogy eljártak-e ellene, vagy sem – fogalmazott, hozzátéve:

Sulyok Tamás egy dolgot tehet, hogy saját magától lemond, mielőtt Orbán Viktor mondatja le, ahogy Novák Katalin esetében is tette.

Dobrev Klára a sajtótájékoztató után átadta a sajtó képviselőinek a bizonyító dokumentumokat, melyeket a DK honlapjára is feltöltöttünk, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek:

Click to access st_bizonyitektar_c.pdf


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?