Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem kellett sokat várni, hogy az orbáni pefodilhálózat ismét megmutassa erejét és befolyását.

Alig jelentették be, hogy pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak vetik alá a gyermekekkel foglalkozó intézmények vezetőit, mára kiderült, hogy az egyházi intézmények vezetőit mentesítik az ellenőrzés alól.

Orbán Viktor tehát úgy gondolja, hogy az állami gyermekvédelmi intézményeket talán nem vezethetik pedofilok, az egyháziakat azonban igen – írja Kálmán Olga a DK politikusa.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel ismét bebizonyosodott az orbáni pefodilhálózat ereje és befolyása.

Az Orbán-rendszer nem fogja átvilágítani a gyermekvédelmi intézmények jelentős részét, éppen azokat az intézményeket nem, amelyeket tömegesen adott át az elmúlt években egyházaknak.

Balog Zoltán elmondta a hétvégén, hogy mire számíthatunk, szerinte a „kutyából is lesz szalonna”, magyarán pefodilok is foglalkozhatnak gyerekekkel. Neki dobja most oda az Orbán-kormány a gyerekeket, őket nem fogják ellenőrizni.

A DK szerint ez azt jelenti, hogy csak az Orbán-rendszer felszámolásával lehet véget vetni az orbáni pefodilhálózatnak, erre készülünk!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: