Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Úgy tűnik a Fidesz nem képes úrrá lenni a válságon, amely most már Orbánék hatalomban maradását kockáztatja.

Szinte a teljes országot letaglózta a pefodilbotrány. Nem csak a köztársasági elnök, Novák Katalin bukott bele, de a Fidesz listavezetőjét Varga Juditot és a korábbi emberminisztert Balog Zoltánt is magával rántotta az országos erejű felháborodás.

A Fidesz bár azt gondolta, ezeknek a vezetőknek a levételével úrrá tud lenni a politikai válságon és a sebtében megszavazott új se színe, se szaga köztársasági elnökkel átvészelhetik a válságot

De tévedtek!

Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök ugyanis szinte a ciklusa elején megbukott erkölcsileg. Ugyanis mint kiderült Karsai László történész néhány napja a hvg.360-on megjelent írásából:

Sulyok Tamás, frissen megválasztott köztársasági elnök „apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata.”

Karsai egyebek mellett azt írta: Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra.”

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke pedig azonnal támadásba lendült:

Semmi nincs Sulyokban, ami tiszteletet érdemel. Mentegeti náci apját, sőt, annál is rosszabb. Nyilvánosan hazudik, hogy tisztára mossa a lemoshatatlan mocskot.
Sulyok nem tehet apjáról.

Sulyok bármi lehetne attól még, hogy apja súlyosan náci volt. Rendes demokrata, őszinte ember is. De nem az, ha azonosul náci apjával. Akkor mocskolja az egész jobboldalt, melyet képvisel, mocskolja a kormányfőt, aki jelölte őt.

Sulyok náci apja érdekében hazudik. Ha a jobboldal meg Sulyok miatt fog hazudni, akkor az egész fideszes, orbánista jobboldal is mocskos lesz a nácizmustól.

Förtelmesen kiábrándító lehet, hogy Orbán megint egy erkölcsileg alkalmatlan embert jelölt elnöknek 

– írja közösségi oldalán Gyurcsány.

Vagyis a Fidesznek sikerült ismét egy újabb hibát vétenie, amivel nem sikerült a botránysorozatot csillapítania. Vajon meddig marad hivatalban Sulyok? Vajon mennyi szavazóba kerül ez Orbánnak?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: