Vizsgálóbizottság elé állhat Rogán Antal a lemondási botrányból kiderültek alapján

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Magyar Péter több alkalommal is megnevezte Rogán Antalt az ügy kapcsán.

Magyar Péter Varga Judit lemondott politikus exférje a napokban megszámlálhatatlan mennyiségű sajtóközlést tett. Ezekben egy közös van:

véleménye szerint a p@Đ0filbotrány valódi érintettjei „nők szoknyái mögé bújnak”, és nem akarja, hogy Magyarországon a Tónik, Barbarák és Ádámok szava legyen a mérvadó – utalt ezzel leplezetlenül Rogán Antalra és körére – írja a Nyugati Fény

Az LMP éppen ezért a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezte legfrissebb közleményében, különös tekintettel Rogán Antal meghallgatására.

Az LMP azt írja: Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója egy tegnapi interjúban súlyos állításokat tett Rogán Antal miniszteri tevékenységével kapcsolatban, különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyálására és használatára.

Álláspontunk szerint a Nemzetbiztonsági Bizottságnak az állítások megalapozottsága vonatkozásában soron kívül kell meghallgatnia Rogán Antal minisztert, ezért Ungár Péter frakcióvezető a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezte a mai napon.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?