A Momentum korábbi elnöke mellett a párt VIII. kerületi képviselője is szabadságvesztést kapott.
Az Index közlése szerint Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen is vádat emelt az ügyészség a 2018. decemberi, a rabszolgatörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt.
Noha 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették őket, az ügyészség akkor fellebbezett – foglalja össze a Liner.
A Momentum két képviselője hétfőn állt ismét bíróság elé.
Az utolsó szó jogán Szarvas Koppány Bendegúz rámutatott, nem ártott senkinek, s nem is állt szándékában.
Fekete-Győr András is így vélekedett, hozzátéve, hogy amikor részt vett a tüntetésen, csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt. Végül az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét: mindkét vádlott bűnös hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, melyet két évre felfüggesztettek. Szarvas Koppány Bendegúz esetében maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához; Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért; Fekete-Győr András pedig védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen.