Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP szerint Orbánnak is vállalnia kell a felelősséget.

A Szocialisták úgy vélik: Novák Katalin lemondásával és Varga Judit viszavonulásával vállalta a felelősséget tettéért, ám ennyivel nem zárul még le a történet.

Helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tényleges funkcióját, azt, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Orbán bábját nem követheti egy másik a pozícióban: válasszunk közvetlenül köztársasági elnököt!

Az ügy még azért sem zárulhat le ennyivel, mert nem Novák Katalin ès Varga Judit az egyetlen felelős.

Fel kell állítani az MSZP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot, aminek feladata a kegyelmi és az ellenjegyzési gyakorlat felülvizsgálata mellett e konkrét ügy teljes körű feltárása.

Nem felejthetjük el azt sem, hogy az ügyben a legfőbb felelősség a miniszterelnöké, Orbán Viktoré, ő helyezte pozícióba ezeket az embereket, tőle függnek a miniszterek és a köztársasági elnök is.

Nem elegendő pusztán az alkotmányt sem módosítani, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott gyermekek megfelelő védelmet kapjanak az államtól, ennek pedig első lépcsőfoka kell legyen a gyermekvédelmi ellátórendszerek teljes körű átvilágítása, valamint ennek részét kell képezze a gyermekvédelmi szakemberek számának növelése.

Nem elegendő a két személy távozása, magát az ellátórendszert kell felülvizsgálni és jobbá tenni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: