Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A peĐofil botrány kapcsán kirobbant elégedetlenség hatására távozni kényszerült Novák Katalin köztársasági elnök.

A tegnapi nap folyamán több ezren követelték az államfő lemondását a Sándor-palota előtt azután, hogy kiderült, a tavalyi pápalátogatás kapcsán kegyelemben részesítette azt a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki peĐ@fil bűncselekmények eltitkolása érdekében több személyt is megpróbált megvesztegetni, őket hazugságra kényszeríteni.

Az M1 hírcsatornán rendkívüli bejelentésében közölte távozik hivatalából a köztársasági elnök.

Gyakorlatilag tarthatatlanná vált a poziciója a botrány kapcsán, hiszen az ellenzéki pártok és a civil szereplők is hatalmas nyomás alá helyezték a botrányba keveredett államfőt. Több ezren követelték Novák Katalin és Varga Judit lemondását.

Bejelentették, mindaddig demonstrálni fognak ameddig Novák meg nem hozza ezt a döntést.

Közben az MSZP bejelentette, parlamenti vizsgálóbizottságot állít fel annak érdekében, hogy kivizsgálják a botrány részleteit.

A Demokratikus Koalíció pedig aláírásgyűjtésbe kezdett a köztársasági elnök távozását követelve.

Novák Katalin tanácsadó testületének tagjai már korábban, sorra jelentették be lemondásukat. Gundel-Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente is távozott a köztársasági elnök Tanácsadói Testületéből.

Orbán Viktor is megszólalt a botrányban

A miniszterelnök bejelentette: alkotmánymódosítást nyújtott be a kormány nevében, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Mint mondta, ideje rendezni ezt a kérdést.

Láthatólag ugyanis nem fogadta el Novák Katalin gyenge magyarázatát, mely szerint nincs lehetősége megosztani az ügy részleteit – amelyet neves jogtudósok egyébként cáfoltak – valamint, hogy “minden kegyelmi ügy megosztó”.

A Fidesz mindeközben sajtóhírek szerint közvéleménykutatást tartott a botrány kapcsán. Orbán tehát így próbálta kivédeni a botrányt, azonban ez kevésnek bizonyult.

Tarthatatlanok voltak Novák Katalin érvei

Most már tökéletesen tarthatatlan Novák Katalin pozíciója. Újabb érve dölt meg, ami már az elmondása pillanatában is harmatgyenge lábakon állt. A Köztársasági elnöki hivatal tekintélyét most már csak a lemondása mentheti meg.

A volt igazságügyi miniszter, Bárándy Péter és a Transparency International (TI) jogi igazgatója, Ligeti Miklós is azt állítja, hogy

nincs jogszabályi akadálya annak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntéseit

A Pápához fordult a DK

A Vatikánhoz, sőt egyenesen Ferenc pápához fordult a Demokratikus Koalíció a hazai közvéleményt napok óta lázban tartó bicskei peĐ@filügy utóélete miatt.

2017-ben ítélték el, és vele együtt az egykori igazgatóhelyettest is, aki legalább egy áldozatot fenyegetéssel és zsarolással próbált rávenni arra, hogy vonja vissza, illetve változtassa meg a vallomásait.

Neki adott elnöki kegyelmet Novák Katalin, amikor már csak néhány hónap volt hátra a börtönbüntetéséből.

A DK azért fordult a pápához, mert a köztársasági elnök a 2023-as pápalátogatás alkalmából engedte el a büntetését, 21 másik elítélttel – többek között a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györggyel – együtt.

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...