Teljesen jogosan van elege Kunhalmi Ágnesnek a saját pártérdekeiket szemlélő ellenzéki pártokból – miközben lassan csak az MSZP és a DK beszél Orbán leváltásáról. Emlékezetes, a Momentum szerint Gyurcsány Ferencet kellene leváltani, az LMP pedig Karácsony Gergely leváltásán ügyködik. Pedig összefogással lehetne legyőzni Orbánt.
Kunhalmi Ágnes szerint elfogadhatatlan, hogy az ellenzék lemond az Európa Parlamenti választásokról és átadja a győzelmet a Fidesznek, csak azért, hogy az ellenzéki pártok eljátszhassák az egyik legfontosabb voksoláson, hogy ki a legnagyobb kicsi a pártok között.
Pedig a Fidesz megverhető lenne – mondta el Kunhalmi az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Azonban, ha a Fidesz győzedelmeskedne az EP választásokon, annak külpolitikai üzenete is van, miszerint nincs más út. Ez annak fényében különösen fontos, hogy hazánk tölti be az idei év második felében az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét
– emlékeztetett Kunhalmi Ágnes.
„A magyar ellenzék véleményem szerint – és az MSZP szerint is – nem tesz meg mindent a siker érdekében, pedig megverhető lenne Orbán”
– érvelt az MSZP társelnöke. Minden ellenzéki pártnak fel kellene nőnie a feladathoz, a választók akaratához.
A főpolgármester nyílt levelére reagálva Kunhalmi Ágnes elmondta, egyetért a kezdeményezéssel és felháborítónak nevezte, hogy egy regnáló főpolgármesternek, aki már bizonyított és a kutatások szerint utcahosszal vezet, győzködnie kell a többi ellenzéki pártot az összefogásról.
Az MSZP társelnöke elmondta, hogy a fővárosban is nagy a tét, hiszen ha egyetlen párt is kimarad az összefogásból és nem lesz közös lista, akkor a Fidesz közgyűlési többségre tehet szert. Egy főpolgármesternek pedig közgyűlési, testületi többség nélkül korlátozott a mozgástere.
Ha hétfőig nem kapják magukat össze a pártok az MSZP kész a választók segítségét kérni abban, hogy felrázza a pártokat
mondta el Kunhalmi Ágnes.
Azt egyenlőre még nem tudni mire készülnek a Szocialisták, de az biztos, hogy most nagyon igaza van az MSZP-nek ebben az ügyben.