Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Nem nyugszik Orbán, amíg minden ellenzéki vezetésű települést nem tesz tönkre.

Az RTL számolt be róla, hogy annak ellenére, hogy a kormány elrendelte, hogy az energiaválság miatt spórolnia kell az önkormányzatoknak az energiával, most ugyanemiatt büntetnék meg Szeged városát.

A Szegedi Nemzeti Színháznak mintegy 11 millió forintot, a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek majdnem 27 millió forintot kellene fizetnie azért, mert 2022. október 1. és 2023. október 1. között kevesebb gázt fogyasztottak el, mint amennyit a számukra előre lekötött az önkormányzat – írja a Telex.

A szegedi intézmények és cégek azért fogyasztottak kevesebb energiát, gázt és áramot is, mert tavaly januárban és februárban átmenetileg szinte mindegyik zárva volt. Ahogy fogalmaztak, a kormány által előírt, 25 százalékos energiamegtakarítás érdekében vették a minimumra a fűtést, így fogták vissza a gázfogyasztást.

A takarékoskodás miatt több intézményt is kár érte, mivel nem tudtak kinyitni, így senkit sem tudtak fogadni. A színház pl. 19 millió forintos bevételkiesést szenvedett el, erre jön a 11 milliós gázkötbér.

A cikk szerint az önkormányzat az MVM-et már megkérte a számlák teljes felülvizsgálatára, de ha ez nem segít, bíróságon kérhetnek jogorvoslatot.

Az Energiaügyi Minisztérium egyébként korábban azt ígérte, hogy az önkormányzatok „megúszhatják” az alacsony fogyasztás miatt kirótt kötbéreket, ha a lekötötthöz képest a fel nem használt gáz mennyiségének aránya 40 százalék alatt lesz.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...