Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az ATV péntek délelőtti küldött közleménye szerint Szöllősi Györgyi és Rónai Egon műsorvezetésével az Egyenes Beszéd – Voks 2024 című új választási műsora az idén júniusban esedékes európai parlamenti és önkormányzati választásokra, a voksoláson induló pártok és jelöltjeik programjára fókuszál – írja a Média1.

Azt írják, százezrek által nézett hírcsatornaként kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a választásokhoz közeledve teljes körűen, objektíven és kiegyensúlyozottan tájékoztassák a nézőit a voksolások tétjéről, a pártok és jelöltjeik programjairól, ígéreteiről.

Az Egyenes Beszéd – Voks 2024-ben Szöllősi Györgyi és Rónai Egon műsorvezetők országosan ismert politikusokkal, elemzőkkel és szakértőkkel vitatják meg, hogy a magyar és az európai választások eredménye hogyan hathat majd a helyi közügyek alakulására, az állampolgárok mindennapi életére, az ország társadalmi, gazdasági helyzetére, valamint az egész európai politikára.

A választási műsorban az ATV teret biztosít arra is, hogy a pártok önkormányzati és európai parlamenti jelöltjei interjúkban mutatkozhassanak be, ismertethessék programjukat, s válaszolhassanak Szöllősi Györgyi és Rónai Egon kérdéseire.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS