Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Külön listákkal a jelenlegi politikai rendszerben nem lehet több szavazatot, több mandátumot nyerni.

Egy antidemokratikus, autoriter rendszerben nem tud érvényesülni az arányosság, egész egyszerűen minden Orbánt segíti.

Ha nem lesz közös lista az önkormányzati választásokon, akkor a választási törvény megváltoztatása után a Fidesz ugyanannyi szavazattal jobb eredményt fog elérni.

A Fidesznek lejt a pálya miközben az ellenzéki pártok egymással versenyeznek. Az MSZP már ősszel azt kommunikálta, hogy óvatosan a versennyel, mert abból viták lesznek. Tévhit az ellenzék részéről, hogy Orbán lemondott volna a fővárosról, hiszen a Fidesz vérszemet kapott az ősz óta zajló viták miatt.

A Fidesz még soha egyetlen körzetről, városról sem mondott le. Ehelyett inkább úgy vélik, ha Karácsony Gergely ellen nem is találnak megfelelő kihívót, akkor majd a közgyűlési többséget akadályozzák meg.

Az ellenzékben 2022 tavasza óta kibontakozó vitákat tetézi Orbán „szeretetcsomagja”, melybe beletartozik a szuverenitási törvény, az ÁSZ bírság, és a választási törvény átírása is.

Az MSZP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy az önkormányzati és az EP-választáson is közös listára lenne szükség.

Az MSZP az egyetlen párt, aki felismerte mi a tétje az EP-választásnak. Ha Orbán ripityára veri az ellenzéket 2024-ben, annak nem csak magyar, hanem európai tétje is van. Orbán Viktor a saját szélsőjobboldali barátaival próbálja bevenni Brüsszelt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: