Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 78 éves Farkasházy Tivadar interjút adott a 24.hu-nak melyben reflektált a jobboldal példanélküli lejárató kampányára, ami az idős humorista ellen indult. Indult?

Hát folyamatosan megy, ugyanis Farkasházy Tivadar régóta szállka a hatalom szemében? Hatalom? Nevezzük inkább Orbánnak.

A most idézett szöveg, csupán részlete a teljes interjúnak, akit az egész beszélgetés érdekelne, itt tudja megtekinteni:

Megbocsáthatatlan, amit ezzel az országgal tett. És részemről az is megbocsáthatatlan, amit velem tettek az emberei, különösen a magát véleményvezérként bemutató, rendezvényeken a miniszterelnököt felkonferáló Bohár Dániel.

Ő az ellenem folyó karaktergyilkosság motorja, rendszeresen hív, így tett tavaly nyáron is, a wolverhamptoni meccs után, és szokása szerint megkérdezte, kinek drukkoltam.

Hetvennyolc éves vagyok, tavaly hetvenhét voltam, elég komoly bajokkal küzdök, akkor sem a legkönnyebb napjaimat éltem, egész máson járt az agyam, nem voltam akcióképes, szó nélkül letettem. 

Másnap megjelent a cikk, hogy nem válaszoltam, hozzá egy rettenetes fotó rólam azzal, hogy Farkasházy mindig boldog, ha kikap a magyar válogatott.

Délután az IKEA-ban vásároltam, aztán ittam egy kávét a büfében Mimivel, a feleségemmel, amikor nekem esett egy vadidegen, üvöltve lehordott mindenféle hazaárulónak, döbbenten bámultak az emberek.

Ott határoztam el, hogy bíróságra megyek. Este kiválasztottam négy cikket a rengetegből, és beadtuk a keresetet. Elsőfokon már győztem, amikor a válogatott megverte a szerbeket, és ismét hívott Bohár, ismét kérdezte, kinek szurkoltam. Képtelen helyzet, hiszen, ha olyat mondok, ami neki jó, lehozza, ha olyat, ami neki rossz, akkor nem hozza le, vagy kiemel belőle valamit úgy, hogy az neki legyen jó. Mégis szóba álltam vele, annyit mondtam:

Nézze, most az egyszer válaszolok, de csak ha megfelel egy kérdésemre. Ön köztudottan hazafi, biztos tudja a választ. Kérem, sorolja fel az aradi tizenhármat!

Csönd, csönd, csönd. Aztán kibökte, hogy ő kérdezni szokott, nem válaszolni. Én meg azt mondtam magamban, hogy ez egy rossz válasz, és letettem a telefont.

A nemzeti tizenegy következő győzelme után újfent hívott, én újfent kérdeztem, tudja-e már az aradi tizenhármakat. Mire visszakérdezett: »Az ajadi tizenhájmakat?«

Pedig szokott ám válaszolni, például október huszonharmadikán, amikor vele készítettek interjút, arról érdeklődött, hogy az újságíró szerint ő vajon egy köztiszteletben álló polgár-e. Szóval humorláda is Bohár.

Miért annyira érdekes ez az ember?

Maga Bohár nem érdekel. Ha legközelebb hív, majd azt a kérdést teszem fel neki, hogy mikor volt az 1526-os mohácsi vész.

Azt viszont nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy rengeteg embert elérnek a tartalmai a közpénz százmilliókból finanszírozott hazug Facebook-hirdetéseknek köszönhetően.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: