Akik temették az MSZP-t most kezdhetnek csodálkozni – Nem akármit mutattak be a Szocialisták

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Divat mostanában temetni a Szociaista Pártot, azonban talán még a megrögzött MSZP gyűlölőknek is el kell ismerniük, hogy a szocik még mindig egy nagy persztizsű, nemzetközileg is elismert párt és az ellenzéki oldal legtapasztaltabb pártjaként léphetnek fel a politika színpadára, Európában és idehaza is.

A Szocialisták ugyanis nem csak itthon, hanem nemzetközi szinten is egy ismert, de még inkább elismert politikai formáció. Nem véletlen, hogy az MSZP vezetői most a napokban a német kormánypárt meghívására Berlinbe látogattak az SPD kongresszusára.

Kunhalmi Ágnes arról tájékoztatta az Indexet, hogy az MSZP és az SPD között évtizedek óta hagyományosan nagyon szoros, széles körű partnerpárti kapcsolat, együttműködés van.

A Szocialisták nemzetközi elismertsége azonban nem csak ebben érhető tetten, ugyanis az elkövetkező napokban nem akármilyen esemény lesz Magyarországon az MSZP szervezésében:

Budapestre látogatnak az Európai Szocialisták Pártjának vezetői december 14-én az MSZP és által szervezett Európai Szocialisták egy jobb életért címmel szervezett nagyrendezvényére, amelynek díszvendége Stefan Löfven, volt svéd miniszterelnök lesz.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?