A Magyar Szocialista Párt megnevezte a jelöltjeit a közelgő Európai Parlamenti Választásokra. A Szocialisták erős nevekkel készülnek megméretni magukat.
Az MSZP Választmánya szombati ülésén elfogadta a párt európai parlamenti listáját. Az MSZP listavezetője Tüttő Kata, a párt alelnöke, főpolgármester-helyettes.
Tüttő Katát dr. Gurmai Zita, az MSZP Nőtagozatának elnöke, frakcióvezető-helyettes, Harangozó Gábor korábbi EP-képviselő, a párt egyik alelnöke, Andor László volt EU-biztos, a párt elnökségi tagja és Bazin Levente miskolci önkormányzati képviselő követi a listán.
Európai parlamenti képviselő-jelöltként öt fontos feladatot lát Tüttő Kata maga előtt.
1. Haza kell hozni az uniós forrásokat, hiszen ez egész Magyarország érdeke.
2. Barátokat kell szerezni hazánk számára az Unión belül is. Az MSZP vitte be az EU-ba Magyarországot, ezt a szövetséget meg kell erősíteni.
3. Meg kell erősíteni az európai szociáldemokráciát. Utat kell találni a válságokon át a közösség számára. A szociáldemokrata út a biztonságból, az esélyegyenlőségből, a fenntarthatóságból és a szolidaritásból áll.
4. Át kell gondolni Európa jövőjét. Erősebb Európára van szükség: erősebb önkormányzatok és helyi közösségek kellenek.
5. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nőügyekre, hiszen a nőknek olyan vezetőkre van szüksége, akik értik a mindennapok valóságát. A félelmeket, az álmokat, a küzdelmeket, a döntéshozatalban pedig meg kell jelennie ezeknek a szempontoknak.