Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után.
Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és az orbáni infláció miatt idén tovább nőtt. A közelgő tél miatt pedig a fűtési költségek elvihetik az idősek élelmiszerre szánt pénzét is.
Az Árnyékkormány szerint csak a negyedévente fizetett nyugdíjkorrekció segíthet a nyugdíjasokon, akiknek az orbáni infláció és a rezsiemelés miatt már élelmiszerre is alig marad pénze.
Az árak ugyanis olyan gyorsan nőnek, hogy az évente fizetett nyugdíjkorrekció már nem elég, a nyugdíjemelés összegét pedig felfalták az áremelések.
Nem engedhetjük meg, hogy az Európai Unió közepén nyugdíjasok százezrei éhezzenek és fázzanak, miközben a milliárdos fideszes elit tovább dőzsöl! Amíg azonban Orbán marad, marad az orbáni infláció, marad a rezsiemelés.
A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány készen áll arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek.