Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vályi István, a magyar internet legismertebb és legnézettebb csatornájának a  Speedzone-nak a műsorvezetője most alaposan felhúzta magát, méghozzá nem is alaptalanul.

Közösségi oldalán közzétett nyílt levelét most változtatás nélkül közöljük:

Kedves MVM, mélyen (nem) tisztelt Lantos Csaba!

Háztartásunk napelemrendszerének kialakításakor a környezettudatosság és a megújuló energiaforrások kihasználása volt a fő szempont.

Maga a rendszer az éves fogyasztást véve alapul – erős biztonsági ráhagyással – ezen fogyasztás duplájára lett tervezve. Adózott pénzből, piaci áron, az ön számára fura módon, de teljesen legálisan (tudom, ez nevetséges) kiépítve.

Szívemnek ezért is volt oly kedves, hogy széles mosollyal, derűsen jelentette be a tényt, hogy bizony nem kellett volna. Mindig örülök, amikor boldog embert látok a monitoromon és határtalan melegség önti el a lelkemet, hogy ön és a madzag másik végén bőszen hadonászó Hörömpő cirkusz ennyire szívükön viselik azok sorsát, akik inkább próbálnak tudatosan, tisztán spórolni, pedig akár 81 milliót el is tankolhatnának, valódi Csekonics báróként, vagy belesusoghatnák Ibizán egy lisztporos, női @nuszrózsába, hogy ájhevabighausz.

De nem tettük, helyette gerincet növesztettünk és próbáltunk tenni valamit ezért a világért, amit gyerekeinknek hagyunk, akik jó eséllyel majd egyszer rájönnek, hogy a politikusok haszna a köz és a nép javára nálunk a poloskák (Heteroptera) szintjén keresendő és végleg lerázzák magukról a hon atyáinak gondoskodó kezét.

Fantasztikus volt megérezni az igazság, a morál és a népjólétre való törekvés lehelletét minden pillanatban, amikor eszünkbe jutott, hogy az általunk megtermelt többletáramot 5 egész forintért veszik meg tőlünk kilowattóránként, majd legalább hatszoros – de inkább hétszeres – áron adják el nekünk vissza akkor, amikor szükségünk van rá. (Valahol őrülten tapsol egy Jákob rabbi.)

Megható a tudat, hogy ezzel valahol kis háztartásunk is hozzájárult egy-egy térkőhöz vagy Hell Ice Caféhoz, hogy népünk újra nagy legyen. Már ezért is megérte, mi voltunk az ostobák, mert nem tudtuk eltárolni.

Drága Miniszter úr, köszönjük.

Köszönjük, hogy ilyen vidáman és pozitívan adta meg nekünk – karöltve a mélyen tisztelt, egyeduralkodó MVM-mel – a végső lökést ahhoz, hogy teljes mértékben áttérjünk a szigetüzemre és célt adott életünknek.

Így már meg akarjuk élni – és meg is fogjuk – azt a napot, amikor a szolgáltatóval való szerződésünk oda kerül majd, ahová való, bár nem vagyok benne biztos, hogy le tudom húzni egyben, de ez esetben majd helyezek rá némi nehezéket onnan, ahová most jó eséllyel elkívánják magukat párezren, akik hasonlóképpen gondolkodtak anno, mint mi.

Megragadnám az alkalmat és megjegyezném, hogy szándékomtól nem fog eltántorítani az sem, ha a szigetüzemért kézlevágás, vagy börtönbüntetés jár majd. Előbbi esetben vigyék a balt, hogy jobbal még betakarjam, akinek ezt köszönhetjük, utóbbi esetben pedig leülöm. Remélem jó egészségnek örvend majd, mire kijövök, majd átadom üdvözletem kollégáinak odabent.

Végezetül pedig kívánnék jó szerencsét, egészséget, erőt és lendületet ahhoz önnek és mindenkinek, akinek ezt a döntést köszönhetjük, hogy egyenes derékkal tudjanak elrugaszkodni a napfénybe és szégyentől piros arccal ne a sötét fal mellett kullogjanak, ahová valók.

Maradtam kitartó és soha nem szűnő, parázsló utálattal, minden tisztelet nélkül.
“A sérelmeket egyszerre kövesd el, a kedvezményeket viszont apránként adagold!”
írta Machiavelli 1512-ben a Fejedelem c. könyvében. Olvasgassa, az ún. könyvesboltokban lehet kapni, papíron betűk. Ez már a kedvezmény?

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: