Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ma azzal büszkélkedett, hogy a kormány egyre inkább letöri az inflációt, amelynek mértéke júliusban 17,6 százalékra csökkent, amely így 2,5 százalékponttal alacsonyabb, mint a júniusi 20,1 százalék.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a kormány továbbra sem tud mit kezdeni az orbáni inflációval: a 2,5 százalékpontos csökkenésből 2 százalékpont egyszerűen a bázishatás, vagyis tavaly ugyanebben az időszakban 2 százalékponttal nőtt az infláció – írja Bodnár Zoltán korábbi MNB alelnök

Az infláció valóságos csökkenésének mértéke tehát alig fél százalék, ami komoly teljesítménynek aligha nevezhető.

Az Árnyékkormány szerint a kormány továbbra sem tud mit kezdeni az orbáni inflációval; hiába az árfigyelő-rendszer és a kötelező akciózás, ezeknek nincs semmilyen érdemleges hatásuk az árak alakulására.

Annál fontosabb például a világpiaci árak jelentős csökkenése az élelmiszerek esetében, illetve a lakosság elszegényedése, tartalékainak kimerülése és ennek következtében a kiskereskedelmi forgalom drámai csökkenése.

A nagy kereskedelmi láncok nem a kormány rendelete miatt, hanem a forgalomcsökkenés mérséklése érdekében hirdetnek folyamatosan akciókat.

Az Orbán-kormánynak csak szavakban fontos a drágulás elleni harc, azt valójában ő maga okozta. Az orbáni inflációt csak a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány tudja majd letörni a kormányváltás után.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...