Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Három éve már, hogy meghalt Bálint gazda. Egy új fejleményre derült fény a népszerű és szeretett Bálint Gazda, azaz Bálint György tavalyi halálával kapcsolatban.

Bálint özvegye, Antónia asszony megrázó nyilatkozatot tett, amely komoly kérdéseket vet fel a média korábbi beszámolóival kapcsolatban.

„Gyurka minden bizonnyal covidos lett a kórházban, mert úgy jelent meg a hírekben, hogy egy 101 éves férfi Covidban halt meg.

De nem ez okozta a halálát, daganata volt, nem is egy, amiről nem is tudtunk. Siófokon lett rosszul, onnan vitte a mentő Budapestre, én végig vele voltam, végig ott ültem az ágya mellett.

Szerette volna, hogy hazahozzam, de az állapota ezt nem engedte meg. Vasárnap, amikor eljöttem tőle, fel nem merült bennem, hogy az az utolsó találkozásunk. Alig értem haza, amikor telefonáltak a kórházból, hogy meghalt”

– mondta Antónia, aki a beszélgetés során azt is elmesélte, hogy sokan a mai napig kíváncsiak a Bálint gazda által szeretett és ápolt kertjükre.

„Most júniusban, ahogy jött a halálának, majd a születésnapjának az évfordulója, sokan elsétáltak a házunk előtt, és azt kérték tőlem, engedjem be őket, hadd nézzék meg, hol élt, milyen kertről gondoskodott Gyurka.

Soha nem felejtem el, ebéd után lepihent és éppen elaludt, amikor délután becsöngettek hozzánk, hogy megnéznék, milyen a kertész kertje. Mondtam, alszik éppen, nem ébresztem föl. Amikor elmeséltem, hogy mi történt, kikaptam tőle, hogy hogyan gondolom, hogy bárkit is elküldök.

Ezért azt hiszem, hogy ha élne, ő is beengedte volna ezeket az érdeklődőket, így én is örömmel tártam ki előttük a házunk ajtaját. Az otthonunk, a kert szívesen látogatott hely lett, és ez egy életre kötelez engem arra, hogy itt is őrizzem Gyurka emlékét.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...