Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Július végén, azaz 31-én bezárja kapuit egy magyar televíziós csatorna. A Media1 vette észre a Vodafone Magyarország általános szerződési feltételeiben bejelentett változást, amely szerint ez a csatorna augusztustól kezdődően már nem lesz hozzáférhető.

„3. Az ÁSZF és a Kiemelt Üzleti ÁSZF, 1. sz. Szolgáltatások leírása mellékleteinek 1. sz. Csatornakiosztás függelékeiből a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt törlésre kerül a FIX TV műsorcsatorna, mivel Partnerünk tájékoztatása alapján az érinett műsorcsatorna 2023. július 31-én megszűnik”

A FIX TV, melynek eredeti célja az volt, hogy az egész családnak szóló televízióként jelenjen meg, közösségi besorolással hirdetett magának helyet az interneten.

Az elképzelés szerint a FIX TV a széles műsorválasztékával több generációhoz kívánt eljutni, és mindezt egy dinamikus, ifjúsági, interaktív és teljesen politikamentes környezetben tervezte megvalósítani.

A csatorna 2010-ben vette kezdetét, miután a nevében szereplő elődje, a fix.tv megszűnt. A FIX a fix.tv-vel szemben elsősorban nem informatikai és fiataloknak szóló tematikus csatorna volt, sokkal inkább a családok felé fordultak tematikában.

Egyfajta általános közszolgálati műsorstruktúrával jelentkeztek.

Fő műsorai a Kiss Vendel által vezetett Restart volt, valamint a Gumiszoba című véleményműsor, de a színházi világ kedvelői is megtalálhatták a nekik szóló műsort a Bóta Gábor nevével fémjelzett Bóta Café című színházi talkshowban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...