Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Más szavakkal de éppen ezt írta le a közlekedési miniszter. Nem tudom mi van ezeknek a fejében de jó lenne ha kicsit észbe kapnának. Ha a baloldalra nem hallgatnak, legalább olvassák már vissza azt, amit saját maguk leírnak és szégyenkezzenek.

Lázár János, az építési és közlekedési miniszter, sürgős vizsgálatot indított és éles hangnemben nyilatkozott a közösségi médiában, miután több utas megsérült Hodásznál, amikor a motorvonatuk hibásodott meg hétfő délelőtt.

A Mávinform szerint technikai hiba vezetett a sérülésekhez a Fehérgyarmatra tartó vonaton, amely Debrecenből indult. A 11:13-kor induló járat Hodász állomásnál szenvedett hibát, ahol a Bz-motorvonat hűtővize felforrt, és a kiáramló gőz több utast megégetett.

A miniszter a baleset után nem sokkal reagált, és közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy “az utasbiztonság az első”, és felkutatja a balesetért felelős személyeket.

“A forrásszűke miatt nem valósíthatunk meg annyi fejlesztést, amennyit szeretnénk, a vonatok nem olyan pontosak, gyorsak és kényelmesek, mint amennyire szeretnénk… az utasbiztonságból viszont nem engedünk!”

–  írta a miniszter, ami megjegyezném majdnem szó szerint az a mondat amit a címben leírtunk. És aki nem hiszi, hogy ennyire cinikusak azok akik tönkretették a magyar vasutat, mutatjuk, hogy de:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...