Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Majdnem sikerült, de csak majdnem.

Kele János fontos ember a Momentum elnökségi tagja közösségi oldalán támadta meg a DK-t amiért nem vettek részt a Pride-on. Vagyis hát még szerinte is kint volt a DK csak… nos mutatjuk mit írt mert nem igazán érthető hogy akkor mi volt a baj:

Azon gondolkodom, vajon mit üzen a Demokratikus Koalíció azzal, hogy a tegnapi Pride-on se az elnökük, se az “árnyék-miniszterelnökük” nem vett részt.

Miközben a Momentum részéről Donáth Anna, Gelencsér Ferenc, és a párt számos ismert arca kint volt, hogy kiálljon a tolerancia és a sokszínű Magyarország mellett, hogy támogatásáról biztosítsa azokat a csoportokat, akiket a NER ki akar zárni ebből a hazából.

Elgondolkodtató, hogy miközben a DK az ellenzék legerősebb pártjának tartja magát, a Momentummal ellentétben nemhogy saját kamiont nem indított a Pride-on, de csupán egyetlen zászlóval – meglehetősen visszafogottan – képviseltették magukat az eseményen.

Mindezt úgy, hogy a hatalom, amellyel elméletileg kérlelhetetlenül szembenállnak, éppen a Pride hónapjára időzítette az LMBTQ közösségek elleni nemtelen és aljas támadásaik legújabb hullámát.

Apróságnak tűnhet ez, de a DK nem olyan a párt, amely véletlenül csinál dolgokat. Jelen esetben éppen látványosan és egyértelműen távolságot tart egy fontos társadalmi ügytől. Tényleg érdekel, mert a jövőnk szempontjából is fontos:

vajon az értékrendjükbe nem fér bele az LMBTQ-közösség melletti nyílt, határozott kiállás, vagy attól félnek, hogy a szavazóik nem tolerálnák ezt nekik?

Eddig a Momentumos elnökségi tag szavai. Azonban nem kell sokat kutakodni a DK közösségi oldalán ahhoz, hogy megtaláljuk a DK bejegyzését a Pride-ról:

Szerintem a DK elég látványosan kint volt a Pride-on. Gyurcsány. Nos ha Gyurcsány Ferenc kimegy valahová ne menjen, mert “ÖsszeGyurcsányozza”, ha nem megy ki akkor meg miért nem volt kint. El kellene dönteni már nem?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...