Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke hétfő este nyilatkozott arról, hogy a Belügyminisztérium júliusban ismét elutasította a mentességi kérelmüket, és így folytatta a köztartozásaik levonását az oktatási és szociális intézményeiket járó támogatásokból.

Mintegy 125 millió forintot vonhattak le ebben a hónapban – jelentette ki.

Közleményében elmondta, hogy a NAV-nál sikerült megállapodniuk a végrehajtási eljárás felfüggentéséről, de a már levont 23 millió forintot még mindig nem utalták vissza. Ezen felül azt is említette, hogy az állami közműszolgáltatók egyre nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk: fenyegetésekkel, szankciókkal és szolgáltatások kikapcsolásával.

A Testvérközösség elnöke szólt arról is, hogy a munkatársaik gyakran éppoly rosszul élnek, mint az általuk gondozott legszegényebb emberek.

A kifizetések késedelmei gyakran okoznak nehéz helyzetet a családok számára, például lakbérhiányt és kilakoltatási kockázatot.

„Sajnálatos módon a mai fizetésnapon is csak a munkatársaink fizetésének egy részét tudtuk kifizetni, mindenki számára egységesen 75 000 forintot utaltunk át. Bízunk benne, hogy júniushoz hasonlóan most is sikerül a teljes összeget kiadnunk mindenkinek, bár ez valószínűleg részletekben fog történni”

– tette hozzá.

Iványi Gábor hangsúlyozta, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek munkatársaik, gondozottjaik és intézményeik megsegítéséért, de a problémáikra csak az egyházi státusuk jogellenes megvonásának megszüntetése adhatna végleges megoldást. Sajnos ezen a területen az elmúlt hónapban nem történt előrehaladás.

Az elnök azt is kérte, hogy aki csak teheti, segítse őket.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...