Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt erről a témáról.

Ahogy köztudott, a kormány idei inflációs várakozása 15 százalék volt, ami alapján év elején ennyivel emelkedtek a nyugdíjak.

Azonban az év első hónapjaiban a pénz értékének csökkenése meghaladta ezt a számot, így a szabályok szerint a nyugdíjakat korrigálni kell.

Gulyás Gergely a Kormányinfón újságírói kérdésre elmondta, hogy a nyugdíjkorrekciót éves adatok alapján kell megállapítani.

“Ha az adott évben a pénzromlás mértéke nagyobb, mint amekkora a januári nyugdíjemelés volt, akkor a törvény világosan előírja, hogy a különbözetet ki kell fizetni. Ehhez az kell, hogy pontosan meg tudják becsülni, mennyi lesz az infláció.

Ahogy haladunk előre az évben, úgy lehet látni, hogy valóban magasabb lesz-e a pénzromlás a tervezettnél, vagy esetleg az infláció radikális és gyors csökkentése nyomán végül egyezhetnek a számok”

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ezt most még nem látni, de a kormány megfelelő időben fog erről dönteni.

“Azt feltételezem, hogy legkésőbb szeptember” – hangsúlyozta.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...