Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese interpellációt nyújtott be Varga Mihály pénzügyminiszternek:

„Mi marad a magyar családoknak a családok védelméből miután a családi támogatásokat elinflálták, a lakástámogatásokat megszüntetik és az árstopokat is kivezetik?” – címmel.

„A Fidesz brutális megszorításai egyre jobban nyomorgatják a magyar családokat. Csak nálunk van ekkora infláció, ekkora drágulás!

És ez nem a szankciók miatt van, mivel máshol ilyen nincs. A drágaságot az elhibázott fideszes gazdaságpolitika okozza. Ráadásul nemrég az Orbán-kormány 2024-re benyújtotta a leépülés költségvetését. Növekvő adókkal és rengeteg megszorítással”

– kezdte interpellációját Gurmai Zita.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a Fidesz lényegében megszünteti a CSOK-ot, mivel az csak a kistelepüléseken marad elérhető, ráadásul a Babaváró kölcsön korhatárát is jelentősen csökkentik!

„A családi pótlékot utoljára az MSZP-kormány emelte. 15 éve egy forinttal sem nőtt az anyasági támogatás, sem a GYES, sem pedig a GYET összege” –  emlékeztetett Gurmai Zita.

De a Fidesz-kormány nem csak a családokkal szúr ki, hanem a nyugdíjasokkal is. Legutóbb 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, miközben tudták, hogy az áremelkedés 20 százaléknál is több lesz. A kormány a nyugdíjasok megbecsüléséről beszél, miközben a nyugdíjak egyre kevesebbet érnek, a 13. havi nyugdíjat pedig már rég eltüntette a Fidesz által gerjesztett infláció.

„Nem hiába kezdeményezi az MSZP, hogy minél előbb emeljék meg legalább 5 százalékkal a nyugdíjakat! Most nem fideszes megszorítások és leépítések kellenek, hanem adócsökkentés és még több támogatás” – érvelt Gurmai Zita.

Ezért mondja az MSZP azt, hogy az élelmiszerek és a lakossági energiahordozók áfája legyen 5 százalék, a legrászorultabb családok kapjanak élelmiszer-bankkártyát, a kisboltoknak és a termelőknek pedig adjunk kompenzációt!

„Értsék meg: az orbáni infláció felzabálja az emberek pénzét!” – mondta Gurmai Zita.

„Állampapírokba kényszerítik a családok félretett pénzét, hogy a Fidesz-kormány zsebében több pénz legyen, az emberek zsebében pedig kevesebb. Hát milyen gyalázatos cinizmus ez a milliárdosokból álló Orbán-kormánytól?” – kérdezte az MSZP frakcióvezető-helyettese.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...