Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Furcsa egy országban élünk. 2010 óta mindenképpen. Ez a cirka 13 év amióta Orbán Viktor és baráti köre beette magát a hatalomba kicsit olyan, mint egy fordított tükörlabirintus.

A kormány toborozza az embereket óriásplakáton a hadseregben, miközben az ellenfelét vádolja háborúpártisággal, fizetteti Európa legnagyobb adóit és élelmiszerátait, miközben szerinte sosem látott jólét van és nyögjük a legmagasabb energiaárakat, miközben elvileg rezsicsökkentés van.

Valahogy az igazságszolgáltatással is így érzünk. Egy fordított tükörlabirintus. Tisztességes emberekről bármit le lehet írni, bármilyen mocsok hazugságot lehet terjeszteni – szinte következmények nélkül. Mert miért következmény az, hogy 4 évvel később egy fél hasábban közlöm – bocsi, hazudtam?

Négy év után közölte a helyreigazítását az Origo nevű fideszes propagandaoldal, miután valótlan híreket terjesztett Kálmán Olgának, a DK országgyűlési képviselőjének a Fővárosi Önkormányzatban végzett munkájáról. A helyreigazítást azután tették közzé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen Kálmán Olgának adott igazat az ügyben.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel egy újabb fideszes hazugságkampány dőlt meg, hiszen jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a Fidesz-közeli lap hazudott Kálmán Olgával kapcsolatban.

Újra bebizonyosodott: az Origo és a hasonló, állami hirdetésekkel kitömött propagandaoldalak mindennapos tevékenysége kizárólag hazudozásból és gyűlöletkeltésből, a magyar emberek átveréséből áll, az újságíráshoz pedig semmiféle közük sincs.

Kálmán Olgát a perben a Dr. Czeglédy és Társai Iroda képviselte.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...