Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyar parlamentben zajló politikai viták között egyre gyakrabban villan elő a Fideszesek valódi arca.

Mert ugye ameddig a pártfegyelem láthatólag kíválóan elsajátított képesség, addig a viselkedés és a kultúra ilyen korban már nehezen tanulható – mint a Fiatal Demokratáknál.

A legútóbbi szégyenteljes eset akkor történt, amikor Rétvári Bence, a KDNP képviselője és Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője között alakult ki szóváltás, amelyben Kövér László, a házelnök is megszólalt – bár láthatólag senki sem ígényelte a pengeagyú meglátásait.

A 444 tudósítása alapján Kövér László, tisztelet teljes hiányát tanúsítva, infantilisnak minősítette Szabó Tímeát, és egészen sértően úgy fogalmazott, hogy “szakemberhez kellene fordulnia”.

Kövér pontos szavai a következők voltak:

Államtitkár úr nem kommentálta folyamatosan hangosan az ön hozzászólását – pedig higgye el, igény az lett volna rá –, ön viszont most is ezt teszi. Ez a viselkedés, azt kell, hogy mondjam, hogy infantilis, már ne haragudjon.

Szabó erre azzal reagált, hogy „ez az ön véleménye”, mire Kövér így kontrázott:

„Ez nem az én véleményem. Azt hiszem, hogy képviselőasszonynak szakemberhez kellene fordulnia, ez az a pont, amikor ezt muszáj tanácsolnom önnek”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...