Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kerékbilincs idejétmúlt, a magyar jogrendszer egy vitatott eszköze, mely visszaélésekre is lehetőséget ad – állítja Molnár Zsolt az MSZP pártigszgstója.

A digitalizáció miatt ma már elkerülhetetlen a szabálysértések és parkolási díjak befizetése, ezért az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a kerékbilincs megszüntetéséért.

A kerékbilincs alkalmazása a ’90-es években volt indokolt, amikor a büntetések és a pótdíjak befizetését elkerülni vágyókat csak így lehetett kötelezni a fizetésre – érvelt az eltörlése mellett.

Molnár Zsolt közleményében úgy fogalmazott: Ma már a jogrendszer fejlődésével és a digitalizációval idejétmúlttá vált a kerékbilincs intézménye, valamint aránytalan korlátozást is jelent a tulajdonjogra vonatkozóan.

Az MSZP törvényjavaslata nem hagyja figyelmen kívül az önkormányzatokat sem. A városvezetéssel együttműködve a közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságokat, számos adminisztrációs terhet kénytelenek viselni. Ennek ellenére a bírságokból befolyó bevételekből nem részesülnek, hiszen ezek a központi költségvetésbe kerülnek.

Az MSZP javaslata szerint a központi költségvetés 50%-át engedje át azoknak a pótdíjaknak, szabálysértési helyszíni bírságoknak, melyeket az önkormányzatok közterületfelügyelői rónak ki a közlekedési szabályok megsértése miatt. Így a központi költségvetés és az önkormányzatok is részesülnének a büntetésből befolyó összegből.

A kerékbilincs intézménye közutálatnak örvend, megosztó és a tulajdonjog aránytalan rendelkezési jogának korlátozását is jelenti. Az MSZP javasolja ennek az idejétmúlt intézménynek a megszüntetését!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: