Donald Trump - Fotó: independent.co.uk
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Donald Trump volt amerikai elnököt kedden őrizetbe vették egy miami bíróságon, hogy szembenézzen a büntetőjogi vádakkal, amelyek szerint hivatalából való távozásakor törvénytelenül tartott meg nemzetbiztonsági dokumentumokat, és hazudott azoknak a tisztviselőknek, akik ezeket vissza akarták szerezni

– írta meg az NBC alapján a Portfolio.hu.

Donald Trump volt elnököt és volt segédjét, Walt Nautát letartóztatták

– közölte egy bírósági tisztviselő.

A volt elnök soron következő meghallgatását kamerák és élő közvetítések elől elzárva tartják majd, a tárgyalás amerikai idő szerint délután 3 órakor kezdődik.

Ez lesz Trump második bírósági tárgyalása, áprilisban ugyanis New York államban korábban ártatlannak vallotta magát egy lefizetési botrányban. Kedden Miamiban szövetségi vádak miatt jelent meg.

Trump korábban többször is ártatlanságát hangoztatta, és Joe Biden demokrata elnök kormányát vádolta azzal, hogy célba vette őt. Kedden a közösségi médiában “Trump-gyűlölőnek” nevezte Jack Smith különleges ügyészt, aki a vádat vezeti.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...