Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Fordulópontot jelent ez az MSZP életében. Innentől kezdve nem mennek tőlünk, hanem jönnek hozzánk” – mondta Herczog Edit, az MSZP volt EP- és országgyűlési képviselője.

Csintalan Sándor, az MSZP korábbi ügyvezető alelnöke ismét tagja lett a Magyar Szocialista Pártnak. A politikus a párt kecskeméti szervezetéhez csatlakozott

– írják az MSZP szerdai közleményében vette észre a Telex.

„Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben.

Abban a közösségben, amely számára nagyon fontos, hogy mindig tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékeinkhez”

– fogadta Csintalan Sándort a pártban Komjáthi Imre társelnök.

Csintalan Sándor, még a rendszerváltás előtt, 1977-ben csatlakozott az MSZMP-hez. 1990-ben áttért az MSZP-hez. Az MSZP-ben gyorsan előre lépett, és rögtön az országos elnökség tagjává választották. 1994 októberében az MSZP ügyvezető alelnökévé választották.

A 1998-as országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett Budapesten, de később visszavonultan élt és a ciklus végén kilépett a pártból.

2007-ben belépett a Fideszbe, de tíz évvel később távozott onnan. Hosszú ideig műsorvezetőként dolgozott a Hír TV-nél, az elmúlt években pedig a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának állandó vendége volt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: