Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben a fideszes többségű parlament által elfogadott törvénymódosítás, amely felhatalmazta a fideszes kormányt.

A törvénymódosítás értelmében a magyar miniszterelnök hivatalosan meghosszabbította a háborús veszélyhelyzetet az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus miatt.

A fideszes többségű parlament elfogadta a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a fideszes kormányt, hogy 2023. november 25-ig meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet.

Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány továbbra is rendeleti úton kormányozhat

Az ukrajnai fegyveres konfliktusra és a vele járó humanitárius katasztrófára hivatkozva, valamint a magyarországi következmények kezelése érdekében tavaly novemberben kiadott rendelet lehetővé tette a veszélyhelyzet kihirdetését és bizonyos veszélyhelyzeti szabályok bevezetését.

A mostani törvénymódosítás értelmében ezek a rendeletek továbbra is érvényben maradnak és felülírhatják a törvényeket, amíg a veszélyhelyzet tart.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...