Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gálvölgyi János, aki szerdán légzési nehézségek miatt került az intenzív osztályra, barátai és szerettei szerint erős és küzdő személyiség, aki nem adja fel a harcot

– számol be erről a Blikk.

A családja közleményt adott ki, amelyben közlik, hogy a színművész állapota súlyos, de stabil, és minden fejleményről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Gálvölgyi már többször volt beteg, de mindig kikerült belőle, és hiszem, hogy ebből is fel fog állni.

Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra együtt ülünk majd, és együtt iszunk egy whiskey-t, legyen az nálunk vagy náluk

– állítja határozottan Ónodi, aki szerint a kezelőorvosok hamarosan döntést hoznak a következő napokkal kapcsolatban.

Az egész ország Gálvölgyi Jánosért szorít, köztük Ónodi György is a Heti Hetes producere, akivel negyven éves barátság köti össze a színművészt.

“Beszéltem többekkel, és pénteken a család tagjai konzultálnak az orvossal, akkor derül majd ki, hogy mi következik”

– árulta el a producer.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: