Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A diáktüntetések jelentőségéről, a miniszterelnök megjegyzéséről a kordonbontás kapcsán, valamint a magyar gazdasági helyzet jövőjéről és az uniós hitelfelvételről beszélt Vajda Zoltán, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke, országgyűlési képviselő, az ATV Szigorlat című műsorában, kedd reggel.

Orbán Viktor a hétfői parlamenti ülésnapon arról beszélt, hogy az MSZP a törvények megszegésére buzdítja a fiatalokat a kordonbontással és ezzel a képviselői esküjüket szegik meg, hiszen az tartalmazza, hogy mindent meg kell tenniük a törvények betartásáért és betartatásáért.

„Van egy bája annak, amikor Orbán Viktor a törvények betartatására ösztönöz mindenkit. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor főállásban lop és csak mellékállásban kormányoz”

– kezdte véleményének kifejtését Vajda Zoltán, aki szerint nem hitelesek a miniszterelnök szavai.

Vajda Zoltán sok sikert kívánt a vizsgázóknak és kiemelte, a diákoknak kifejezetten nehéz dolga van idén, hiszen a covid-időszak alatt otthon kellett tanulniuk és azért is nehéz, mert tüntetniük kell, ráadásul nem magukért, hanem a tanáraikért.

Ők mutatják az igazi szolidaritást, mondta el Vajda Zoltán, aki maga is ott volt a tüntetésen, a könnygáz szele őt is megcsapta, a tüntető diákokon pedig azt látta, gyerekek és olyan elemi düh van bennük, amit nem lehet kifejezni.

A Költségvetési Bizottság elnöke emlékeztetett, korábban Orbán Viktor is bontott kordont, azonban azóta a szabadságharcosból csupán „szómágiával” szabadságharcos a miniszterelnök. A rendőri intézkedések kapcsán kiemelte, biztos nem szabad kiskorúakat bántani a rendőröknek, ez az, ami vállalhatatlan.

Vajda Zoltán a tüntetés másnapján már beadott kérdéseket Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy kiderítse, ki adott parancsot és miért intézkedhettek ilyen agresszívan a rendőrök. Hozzátette, még vár a válaszra, erre 15 napja van Pintér Sándor hivatalának, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy érdemi választ valószínűleg nem fog kapni.

A jegybank monetáris tanácsának májusi ülésétől azt várja az MSZP országgyűlési képviselője, hogy végre kamatcsökkentésbe kezdenek, hiszen a magas kamat árát minden magyar adófizető megfizeti, ami körülbelül 150 ezer forint. Azonban a kamat csökkentését úgy megoldani, hogy az árfolyam ne mozduljon el, kockázatos lesz.

Vajda Zoltán szerint a korábban tervezett 1,5 százalékos gazdasági növekedésben már a kormány sem hisz, csak nem akar az előrejelzésein módosítani. A jegybank pedig szintén 0% körüli mérőszámról beszél.

Tényszerűen kijelenthető tehát, hogy az idei évben a gazdasági növekedés 0% körül lesz. „A kormány tudatosan felültervezte a gazdasági növekedést és tudatosan alul az inflációt, ezzel átverve mindenkit.”

Stagflációba kergette az országot a kormány, hiszen, ha kijönnek a friss adatok és ismét recessziót mutatnak, akkor három negyedévben lesz sorozatban negatív gazdasági növekedés. Az unióban és a környező országokban a legtöbb helyen Európában már vagy egyszámjegyű az infláció vagy 1-essel kezdődik az inflációs mutató.

Vajda Zoltán az MSZP által javasolt élelmiszer-bankkártyáról, mely a Mentőcsomag a háztartásoknak program része, elmondta: az a lényege, hogy a leginkább rászoruló 300.000 magyar család havi 20.000 forint értékben kapjon olyan támogatást, mely csak élelmiszer vásárlásra használható fel. Erre lenne a költségvetésben lehetőség, hiszen éves szinten ez „egy tizednyi Vodafone lenne”, 70 milliárd forintot kellene egy évben erre fordítani.

A kormány a hírek szerint lassan be szeretné nyújtani a jövő évi költségvetést is, ezzel kapcsolatban elmondta, ő ugyan csak 1 éve a Költségvetési Bizottság elnöke, de „már túl sokszor látott költségvetést”, hiszen jó esetben eddig ideálisan összesen egyszer kellett volna ezzel foglalkoznia.

Normális európai kultúrállamok a naptári év végén nyújtják be a jövő évi költségvetést, hiszen ekkor a legkisebb az az időtáv, amin a bizonytalanság fennállhat. A magyar kormány ezzel szemben tavaly is, már nyáron benyújtotta a költségvetést és ennek következményeképp többször is módosítani kellett annak számain.

A hírek szerint ismét korán nyújtják be a költségvetést, Vajda Zoltán ezt „bődületes butaságnak” nevezte és elmondta, reméli, ezt késő őszig végül halasztani fogja a kormány, hiszen, ha nem, akkor az lesz, mint az idei költségvetéssel és teljesen újra kell majd alkotni, ez pedig „elfogadhatatlan”.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat teljes mértékben lehívná a hitelrészletét az uniós helyreállítása alapból, Vajda Zoltán elmondta, a kormány véleménye folyamatosan változik, de már ott tartanak, hogy ezért is „pitizniük” kell, ez pedig azt jelzi, hogy nagy a baj.

Sem hiperinfláció, sem államcsőd közeli helyzet nincs Magyarországon, így ezeket a kifejezéseket érdemes kerülni, hiszen alaptalanok és a jelenlegi helyzet nem ad okot ezek használatára.

A Költségvetési Bizottság elnöke elmondta, hogy az uniós hitel felvételével egyetért, hiszen olcsóbb és a politikai ára, a Fidesz számára talán fájdalmas, de objektíven nézve, teljesen elfogadhatóak, a követelmények, melyeknek meg kell felelni. A támogatások megérkezése minden magyar számára 1,5 millió forintot jelentene, ezzel játszik a kormány.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: