Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció (DK) a napokban váratlanul elhunyt Vágó Istvánról emlékezett meg kedden napirend előtt az Országgyűlésben.

Kálmán Olga a szombaton váratlanul elhunyt Vágó Istvánról emlékezett meg a parlamentben.

Felidézte: Vágó István évekig volt a legnépszerűbb televíziós személyiség, majd kivételesen sikeres szakmai karrierjét feláldozta, hogy a magyar demokrácia ügyét képviselje.

Tisztában volt azzal is, hogy ha belép a Demokratikus Koalícióba, akkor „mindenhonnan megkapja majd a magáét”, vádolták mindennel, méltatlanul, igaztalanul és akadtak hitványak, akik még halálában sem hagyták békén – mondta.

„A DK megrendülten búcsúzik Vágó Istvántól, megtiszteltetés, hogy egy ilyen felkészültségű, műveltségű tisztességes demokrata erősítette a Demokratikus Koalíciót elnökségi tagként, önkormányzati képviselőként és barátként” – fogalmazott Kálmán Olga – írja az MTI.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta: Vágó István halálával a magyar televíziózás meghatározó szereplője távozott. Nem kell politikailag egy oldalon állnunk ahhoz, hogy lerójuk tiszteletünket egy elhunyt emléke előtt – hangsúlyozta. „Fogadják őszinte részvétünket Vágó István halála okán, isten nyugosztalja” – mondta.

Kálmán Olga teljes felszólalását itt nézheti meg:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...