Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egész egyszerűen egy ilyen országban élünk, ahol bármit megtehet a hatalom. Mintha csak valamelyik szovjet tagköztársaság lennénk, ahol ha egy tudós más véleményen van mint a hatalmasok, akkor jön a fekete autó.

Hiller István, az MSZP választmány elnöke azonnali kérdést tett fel a Parlamentben Csák János kulturális és innovációs miniszternek, azt szerette volna megtudni, hogyan lehetséges az, hogy egy évek óta akkumulátorgyárakkal, akkumulátorokkal foglalkozó vegyészprofesszor nem tarthat előadást a Debreceni Egyetemen?

Hiller István arról érdeklődött mi a kormány álláspontja arról, hogy a Debreceni Egyetem dékánja egy nemzetközi hírű vegyészprofesszor akkumulátorgyárakkal kapcsolatos előadását letiltotta arra hivatkozva, hogy az aktuálpolitikai témát érint, miközben az egyetemi tanárnak évtizedek óta ez a szakterülete.

A professzor nem azért tartotta volna ezt az előadást, mert a kormány akkumulátor gyárakat akar építeni.

Ezzel szemben – folytatta az MSZP politikusa – korábban ugyanezen az egyetemen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a háború és szankciók hatásairól tarthatott előadást.

Csák János távolléte miatt Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára válaszában az egyetemek modellváltásról kezdett beszélni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...