Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az egészségügyi ellátás megszervezése az állam egyik kiemelten fontos feladata, de a rendszer krónikus állapotát és súlyos hiányosságait jól jellemzi, hogy már a “betegút” első állomásán is komoly gondok vannak.

A jól működő háziorvosi rendszer alapfeltétele annak, hogy az oda forduló betegek megfelelő láncolatát járják végig a szakellátásnak. A háziorvos kollégákon komoly felelősség is van, hiszen egyfajta előszűrő szerepet is betöltenek.

A jól működő háziorvosi rendszer részben tehermentesíteni tudja a szakrendelőket és a kórházakat. Jelenleg azonban körülbelül 700 betöltetlen háziorvosi körzet van, ez a praxisok több mint 10 százaléka, egy részük “tartósan betöltetlen”, azaz az ellátási kötelezettségnek hat hónapot meghaladóan csak helyettesítéssel tudnak eleget tenni.

Ez több mint félmillió beteget érint közvetlenül.

A helyzetért nem az ellátásban dolgozó kollégák a felelősek, a probléma rendszerszintű. Különösen aggasztó, hogy a háziorvos kollégák átlagéletkora is igen magas, jelentős részük 60 év felett jár már és nincs elegendő utánpótlás.

Az alapellátás gyengülése pedig a betegút láncolatának további állomásaira ró nagyobb terhet. Átfogó egészségügyi reformra van szükség.

A háziorvosi és a házi betegápolási rendszer megerősítése lehetne ennek a reformnak az első lépése, valamint vonzóvá kell tenni a háziorvosi életpályát.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: