Forrás: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Aljas módon alázta meg Devecser polgármesterét az Orbán-rendszer – kezdi közleményében a Demokratikus Koalíció.

A párt szerint ugyanis: a fideszes képviselők még felszólalni sem engedték Ferenczi Gábort az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának keddi ülésén.

A polgármester 22 önkormányzat – köztük kormánypártiak és ellenzékiek – nevében nyújtott be felterjesztést, amelyben azt kérik: az önkormányzatok dönthessenek arról, hogy július 1-től továbbra is maguk működtethessék a települési védőnői szolgálatot.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor rendszerében pártpolitikai oldalaktól függetlenül tiporják el az önkormányzatokat.

A településeken élők érdekeit félresöpörve, a polgármesterek tiltakozását elhallgattatva akarják most einstandolni a települések védőnői szolgálatait, ezzel fenyegetve a helyi ellátást.

Pedig a védőnői szolgálat önkormányzati kézben tartását mára több mint 60 önkormányzat támogatja, a kezdeményezés pedig országos mozgalommá erősödött.

A Demokratikus Koalíció ezért április 29-én tovább folytatja az egyeztetést a felterjesztést támogató polgármesterekkel és szakmai szervezetek vezetőivel a védőnői szolgálatok megtartása ügyében.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...