Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Fékekre és ellensúlyokra van szükség a munka világában is! Inkább a dolgozó emberek létbiztonsága legyen nagyobb, mint a tőke haszna”

– mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a parlamentben, napirend előtti felszólalásában.

„Empátiát kérek most önöktől a magyar dolgozóknak!”

– kezdte felszólalását Komjáthi Imre. Amikor a kormány képviselői eltörölték a korkedvezményes nyugdíjat, akkor egyetlen gombnyomással dolgozó magyarok százezreit ítélték életfogytiglani munkára.

„Jó néhány volt kollégám már 57 éves korában, 40 év munka után elmehetett volna nyugdíjba és élvezhette volna a jól megérdemelt pihenést. De önök ezt a lehetőséget elvették tőlük.”

Komjáthi Imre elmondta, hogy valódi biztonságra van szüksége a magyar dolgozóknak, a születés pillanatától egészen addig, amíg a Jóisten el nem szólít minket.

Ne arról szóljon a dolgozó élete, hogy betegre túlórázza magát, hogy aztán 40 évesen feldobja a bakancsot, otthagyja a családot egy szakajtónyi adóssággal és lehet, hogy még a temetését is hitelből kell majd intéznie! Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk!

„Nem létezik emberarcú kapitalizmus. A tőke a nagyobb haszon érdekében megpróbálja csökkenteni a kiadásait”

Nincs kétségünk afelől, hogy a kormány meg fogja építeni az akkumulátorgyárakat. Itt az alkalom arra, hogy kormány bizonyíthassa, hogy a magyar dolgozók érdekeit többre tartják, a hazai és nemzetközi nagytőke érdekeinél.

Garanciákat akarunk a magyar dolgozó embereknek! A kormány tekintse stratégiai partnernek a magyar dolgozó embereket.

„Éppen ezért azt kérem Szijjártó Péter miniszter úrtól, hogy mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz a szakszervezetekkel és kössenek stratégiai megállapodást!” – mondta az MSZP társelnöke.

Komjáthi Imre az alábbi garanciák szavatolását kérte a kormánytól:

Garantálják, hogy a heti munkaidőkeret semmilyen körülmények közt se haladhassa meg a 48 órát. A túlórák száma az évi 250 óránál csak akkor lehessen több, ha azt kollektív szerződés engedi meg.

Rögzítsék, hogy csak kollektív szerződéssel rendelkező munkahelyeken lehessen engedélyt adni a kormánynak harmadik országokból érkező munkavállalók foglalkoztatására.

Rögzítsék, hogy csak az a munkáltató jellemezhető rendezett munkaügyi kapcsolatokkal, amely biztosítja a munkavállalók szakszervezet-alapításhoz, az ahhoz való csatlakozáshoz fűződő jogát.

A megállapodásban szerepeljen, hogy két évig ne részesülhessenek hazai vagy Európai Uniós költségvetési támogatásban azon munkáltatók, akik szándékosan és súlyosan megszegik a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeit!

Erősítsék meg és bővítsék az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi felügyelőség hatósági ellenőreinek számát!

„Védjék meg végre a magyar dolgozók érdekeit, a hazai és nemzetközi nagytőke érdekei helyett!” – összegezte a felszólalását Komjáthi Imre.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: