Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tavaly a Fidesz pusztán szavazatszerzés miatt vezette be az ársapkákat. Most azonban valóban szükség van ezekre az intézkedésekre, hiszen az emberek nagyon nehezen tudják megvásárolni az alapvető élelmiszereket.

Az MSZP hónapok óta azt hangoztatja, hogy az ársapkákat nem szabad kivezetni, mert a rekordmagas infláció, valamint az egyre csak dráguló élelmiszerek óriási terhet rónak a családokra és az alacsony jövedelemmel rendelkezőkre.

A péntek reggeli rádióinterjújában a márciusi 25,2 százalékos infláció hírére reagálva már Orbán Viktor miniszterelnök is belátta, hogy az ársapkákat nem szabad kivezetni, továbbá beismerte, hogy ami eddig történt, az kevés.

Az MSZP üdvözli, hogy a kormányfő immáron osztja a szocialisták véleményét az ársapkák fenntartásának kérdésében.

Azonban további megoldási javaslatokat is megfogalmaztunk, amelyek valóban hatékonyan szolgálnák a családok érdekeit.

Az MSZP azt akarja elérni, hogy az emberek megfizethetőbb élelmiszerárakkal találkozzanak a boltokban, ezért egy javaslatcsomagot is megfogalmaztunk, hogy miként lehetne letörni az árakat.

– Meg kell tartani az ársapkákat és ki kell bővíteni további termékekre is!
– Az alapvető élelmiszerek áfáját 0 százalékra kell csökkenteni!
– Az élelmiszerárakat tovább sújtó különadókat meg kell szüntetni!
– A hatóságok ellenőrizzék az árcsökkenést!
– Az ársapkák okozta veszteségekért kapjanak kompenzációt a kisboltok és a kistermelők.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: