Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lehet ezt még fokozni! – kezdi bejegyzését közösségi oldalán a független parlamenti képviselő Hadházy Ákos.

A politikus ugyains ismét talált valamit, amire jött egy kis uniós pályázat:

A tarvágott lombkorona sétánytól pár száz méterre szomorkodik egy töküres „vágóhíd”, amire szintén a fideszes polgármester kapott EU-s támogatást:

Még a megroggyant kilátóról nézve is sejthető, hogy semmilyen gazdasági tevékenység nem folyik ott, de ha közelebb megyünk, már teljesen egyértelmű, hogy minden zajlik ott, csak nem gazdaságélénkítés.

Arra, hogy az épület EU-s támogatásból épült, semmilyen tábla nem utal és már az interneten is eltüntették szinte minden nyomát.

Szerencsére a webes archívumban megtalálható annak az eseménynek a meghívója, ahol az akkor még csak képviselő Filemon Mihály dicsekszik a beruházással.

Annyira nem dicsekszik azért, hogy az is rajta legyen a meghívón, hogy mennyi támogatást kapott erre. Ottjártamkor ezt is meg szerettem volna kérdezni, de azt mondta. hogy semmi közöm hozzá…

Mindenesetre, akármennyit is kaszált, nyilván teljesen felesleges volt, hiszen a „vágópont” láthatóan egészen elhagyatott, a kutya sem őrzi. A helyiek szerint az átadás után néhány hétig debreceni tanulók tanüzemeként működött az üzem, de ezen kívül más, valódi gazdasági tevékenység nyoma nemigen látszott.

Az biztos, hogy most üres, így ez már a harmadik olyan, sok tízmilliós EU-s támogatás a fideszes nyírmártonfalvai polgármester kezei között, aminek az égadta világon semmi közösségi haszna nem volt, csak a polgármester járhatott jól vele.

Korábban bemutattam az 50 milliós „vendégházát”, ami ugyan megépült, szép, de amelyről maga a polgármester ismerte be, hogy soha még fizető vendéget nem fogadott.

A lomkoronátlan sétány pedig azt hiszem, nagyon sokan látták már. Reméljük, a félmilliárdos erdőtámogatási segélyből majd valódi erdőt fog telepíteni…


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: