Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azonnali kérdést tett fel Nagy István agrárminiszternek:

Milyen fennakadások tapasztalhatóak a Tűzifaprogram lebonyolítása során? Azt szeretné tudni hogyan fordulhatott elő, hogy a megrendelő az egész fűtési szezon ideje alatt nem jutott hozzá a megrendelt tűzifához, és ő mit kíván tenni azért, hogy ilyen a jövőben ne forduljon elő?

Lassan vége a fűtési szezonnak, de nemrég kiderült: sok család mindmostanáig nem jutott hozzá ahhoz a hatósági áras tűzifához, amit még ősszel megrendeltek! Ez hogyan lehetséges – kezdi Facebook-bejegyzését Tóth Bertalan.

A frakcióvezető emlékeztet az Orbán-kormány tavaly ősszel olyan tűzifaprogramot hirdetett, melynek keretében az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifát egységesen maximált áron lehetett megvásárolni háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter erejéig. Erre a kormány rezsinövelése és a családok rezsiterheinek

– a létező legmagasabb áron megvásárolt orosz gáz miatti – brutális növekedése miatt valóban nagy szükség lett volna, hiszen a kormány elhibázott intézkedései százezreket taszítottak megélhetési válságba!

Csakhogy hiába rendelték meg az igénylő családok a tüzelőt már tavaly ősszel, sokan még csak a napokban kaptak visszajelzést arról, hogy egyáltalán kapnak tűzifát – de csak majd miután április 15-én kifizették!

A kormánynak köszönhetően tehát az egész fűtési szezonban nem kaptak a hatósági áras fából! Így „védte meg” őket az Orbán-kormány: a rezsinövekedés és a brutális élelmiszer-infláció mellett még a fát is drágábban kellett beszerezniük – zárja sorait Tóth Bertalan.

Nagy István agrárminiszter számoljon be a tűzifaprogram tapasztalatairól!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...