Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció fiataljai kezükbe vették az ügyet a párt közleménye szerint.

A Demokratikus Lendület fiataljai nem nézték tétlenül, hogy az Orbán-kormány hatóságai egy hónapja asszisztálnak a Farkasréti temetőben, Lutz Gizella sírjából alakított Szálasi-emlékhelyhez.

Ezért a DK ifjúsági szervezete Szálasi Ferenc képével és a nyilaskereszttel is azt tette, amit minden jóérzésű ember tenne: fekete festékkel fújták le a XX. századi magyar történelem legsötétebb bűneinek szimbólumait.

Mint Facebook-posztjukban írták: “Nem hogy egy hónap, egy perc sem kell ahhoz, hogy eldöntsük, jár-e emlékhely egy nyilas politikusnak, aki többezer ember haláláért felelős.

Amíg mi itt vagyunk, sem fasizmus, sem fasiszta emlékhelyek nem lesznek Magyarországon!” – fogalmaztak a posztban.

Az akcióról készített képek a Demokratikus Lendület – DEL Facebook-oldalán érhetők el.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...