Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ide vezetett Orbánék embertelen politikája: Magyarországon halnak meg a legtöbben rákos megbetegedésben

A Fidesz 13 év alatt teljesen lezüllesztette az egészségügyet, ennek pedig súlyos következményei vannak. Az OECD felmérése alapján az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a rákos megbetegedések miatti halálozás.

Orbánék fontossági sorrendjében az egészségügy mindig hátul helyezkedett el. Elüldözték az orvosokat, padlóra küldték a betegellátást és GDP-arányosan csökkentették a gyógyításra költhető pénzt.

Európa más országaiban nagy hangsúlyt kap a daganatos betegségek kezelése, nálunk azonban a kormány az uniós átlagnak csupán a 69 százalékát költi a daganatos betegekre. 2019-ben 33 százalékkal többen haltak meg rákban, mint más EU-tagállamban, 2020-ban pedig 10 százalékkal több daganatos beteget diagnosztizáltak, mint az uniós átlag.

Ráadásul nem elég, hogy a kormány keveset költ az egészségügyre, még azt is rosszul. Látható, hogy még azoknál az országoknál is jelentősen rosszabbul teljesítünk, ahol az egészségügyi kiadás mértéke hasonló hazánkéhoz.

Döbbenetes, hogy míg a Fidesz hatalmas egészségügyi sikerről ír, addig a daganatos megbetegedések miatti korai halálozás messze az uniós átlag feletti.

Úgy tűnik, a kormány azonban nem változtat politikáján. Az MSZP által is ellenzett egészségügyi átalakítást megfélemlítésekkel, kommunikációs csatározásokkal akarják rákényszeríteni a dolgozókra, amelynek áldozatai a betegek lesznek.

Az MSZP szerint több pénzt és nagyobb szakmai figyelmet kell kapnia a daganatos betegségek megelőzésének és kezelésének. Nem múlhatnak azon életek, hogy a kormányzat embertelen politikája miatt elérhetetlenné válik az egészségügyi ellátás.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: