Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bár a főváros vezetése intenzív kampányba kezdett, hogy a közösségi közlekedés nem drágul, mégis a 24 órás jegy áremelése után újabb jegy fog drágulni.

Budapesti Közlekedési Központ (BKK) friss közleménye szerint április elsejétől jelentős drágulással kell számolnunk a repülőtéri vonaljegyek esetében.

A repülőtéri járatra, vagyis a 100E jelölésű buszra egy külön jegytípust kell váltani, aminek az eddigi ára 1500 forint volt vonaljegyenként.

Azonban a BKK honlapján feltüntetett döntés szerint a növekvő inflációra, illetve a gyenge euró-forint árfolyamra hivatkozva, a vonaljegy árát áprilistól 2200 forintra emelik.

A BKK által végzett 2019-es kutatás alapján ez a típus a jegybevételek csupán 4%-át adja, és ennek 85%-át is külföldi utasok vásárolják.

Így a honlapon arra hivatkoznak, hogy mivel a turisták esetében csak alkalmi vásárlásról van szó, ők kevésbé érzékenyek az árváltozásra.

Továbbá kiemelték, hogy a megemelt vonaljegy ára így is elmarad a nemzetközi viszonylatban ismert áraktól.

A honlapon feltüntetett információk szerint a leggyakrabban használt jegyek és bérletek árát azonban továbbra sem növelik.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...