Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció újabb vezető politikust igazolt le a párthoz, így egyre nő azon más párti ellenzéki politikusok száma, akik a DK kötelékében folytatják politikai pályafutásukat.

A Párbeszéd pártigazgatója után, most Karácsony Gergely pártjának megyei alelnöke, a párt felügyelő bizottságának volt az elnöke csatlakozott Gyurcsány Ferenc csapatához.

Kenéz István, a Párbeszéd politikusa a Facebook-oldalán jelentette be távozását a Párbeszédből.

Mint fogalmaz: Folytatom a Párbeszédben megkezdett politikai munkámat, de mostantól a Demokratikus Koalíció közösségének tagjaként.

2016-óta foglalkozom aktívan politikával, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének alelnöke voltam több éven keresztül, az elmúlt években pedig a párt Felügyelő Bizottságának elnöki feladatait láttam el.

Az Előválasztáson képviselőjelölt voltam Pest megye 11-es választókerületében, éppen a kampány során ismerkedtem meg a DK politikusaival, helyi lelkes és jól szervezett csapatával.

Elképesztő volt látni, hogy a DK egyszerre jelent egy fegyelmezett, hatékonyan működő pártot, és egy befogadó és barátságos közösséget. Akkor értettem meg, hogy a hatalmat leváltani szándékozó választók miért a DK-t tartják a legesélyesebbnek erre a történelmi feladatra.

Elkötelezett demokrataként tevékenyen részt kívánok venni az Orbán-rezsim lebontásában, ennek a feltételei pedig csak a Demokratikus Koalícióban adottak.

Dobrev Klára világosan megmutatta, hogy az Árnyékkormány jelenti az egyetlen kormányzóképes alternatívát az ellenzékben, ezzel pedig ők a kormányváltást akarók utolsó reménye.

Büszke vagyok rá, hogy a DK közösségének tagjaként folytathatom a munkát a kormányváltásért és egy európai Magyarországért!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...