Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy győzelmet sikerült bezsebelnie az ellenzéknek a most hétvégén tartott időközi választáson.

A Jászberényi Önkormányzat képviselő-testülete 2022. október 17-én döntött a Jászberényi Önkormányzat képviselő-testülete feloszlásáról, így a Jászberényi Helyi Választási Bizottság határozata értelmében a mai napon a helyiek időközi önkormányzati választáson polgármestert és képviselőket választanak.

Teljes képviselőtestületet és polgármestert is választhattak ma reggel hat órától azok a jászberényiek akik a szavazóurnákhoz járultak.

A polgármester-választáson négy jelölt indult, ebből egy függetlenként, egy másik jelölt függetlenként a Fidesz-KDNP támogatásával, egy pedig az ellenzék támogatásával a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben és egy a Mi Hazánk Mozgalom részéről.

A választásokon az ellenzéki Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje földcsuszamlásszerű gyözelmet aratott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen ugyanis több mint

67,92%-ot kapott az ellenzéki Budai Lóránt

Úgy látszik a Fidesz rossz gazdaságpolitikájának és megszorító intézkedéseinek megvan az eredménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...