Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormányzat újabb, a lakosság terheit növelő intézkedésre készülhet az előjelek alapján. Sőt mi több az iparkamarai elnök, aki 450 ezer ember életét keserítette meg szuper ötletével most újabb ötletet dobott be, hogyan lehetne „segíteni” a lakosságon.

Parragh László a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését.

Most az ATV-nek az Agrárminisztérium a témában azt a választ adta, hogy a továbbiakról áprilisban dönt a kormány. Az élelmiszerek árstopját tavaly februárban vezették be.

Az ATV megszólaltatta az iparkamara elnökét is, aki szerint kezdenek összeállni az ehhez szükséges feltételek.

Mint mondta, ilyen az infláció és a forint árfolyamának kedvező alakulása, de ide sorolható a növekedés és a fogyasztás visszaesése is.

A falusi kisboltok csütörtöktől pályázhatnak működési költségeik támogatására
– közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán.

Olyan üzlettulajdonosok pályázhatnak, akik 2000 fő alatti településen működtetnek napi fogyasztási cikkeket és alapvető élelmiszereket árusító boltokat. Üzletenként 1 és 3 millió forint között nyerhető támogatás.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...