2017. november 23. Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció Párt elnöke. Interjú. Fotó: Szalmás Péter
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bűnök bűne

Az állam az egyetemeit Orbán-alapítványoknak adta, melyek vezetésébe saját embereit ültette. Pártegyetemeket csináltak, miközben a magyar politikai közösség – lásd még: köztársaság – elvesztette a magyar felsőoktatást.

Sok gazember vagy éppen szerencsétlen olcsójános vett és vesz részt a rablásban. Meglepően sokak adták el magukat, valójában a magyar felsőoktatást. Azt a felsőoktatást, melynek első egyetemét I. Lajos király alapította Pécsett 1367-ben.

Nem konzervatívak ezek, hanem konzekvens módon a nemzetet rabló gazemberek.

Most van némi kormányzati hőbörgés, hogy a rablás ezen gusztustalan világát nem akarja finanszírozni az Európai Unió. Dehát nem szoktuk a tolvajt még külön is megjutalmazni gaztettéért.

Nem volt a rendszerváltás óta ennél ocsmányabb, károsabb kormány. Iszonyatos örökséget hagynak maguk után. Fafejű ilyen-olyanok meg fényes tekintettel esnek hasra e történelmi gazemberek láttán. Mert ugye állítólag tehetségesek, meg jól kormányoznak.

Hát persze.

Nem lesz, ki megbocsássa bűneiket. Ezeknek se, azoknak se.

Nem csak 2023-ban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...