Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Budai Gyula a Fidesz korábbi elszámoltatásért felelős biztosa – már biztosként sem tudott semmiféle sikert aratni – és most is ráfaragott, hiába szaladt fűhöz-fához.

Megsemmisítette az Állatorvosi Kamara etikai bizottságának engem elmarasztaló határozatát a Fővárosi Törvényszék – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

A politikus szerint: a perköltséget a kamara fizeti, az állatorvosok tagdíjából, persze. A másodfokú etikai bizottság akár félelemből, akár jogászi tudásdeficitekből eredően, akár csak némi politikailag toxikált stréberségtől megtántorítva hozott határozata hemzsegett az eljárási, jogi és tárgyi hibáktól.

Az ügy előzményeiről elmondta, hogy bár 2016 óta nem dolgozik állatorvosként, a politikus cége működtet rendelőt és patikát ami teljesen törvényesen működik és érvényes praxisengedéllyel rendelkez.

A bűn az volt, hogy ez a rendelő állatútlevelet is állít ki, hetente egy-két darabot.

A “bűn” miatt nem ügyfél (állattulajdonos), és nem kolléga jelentett fel az állatorvosi kamaránál, hanem egy zavaros lelkű és kudarcot kudarcra halmozó politikus, Budai Gyula;

– ennek nyomán kaptam egy elsőfokú kamarai etikai határozatot, ami kimondta, hogy nem követtem el jogsértést, azaz felmentett – meséli a politikus.

Budai Gyula ezután fellebbezett és a felmentő határozatot látta szükségesnek terhemre megváltoztatni a másodfokú etikai tanács és megbírságolt 600 ezer forintra.

Csakhogy ezt az utóbb selejtesnek bizonyult döntést csak minden kötelező határidőt többszörösen túllépve, a választások előtti kampányidőszakra időzítetten “sikerült” meghoznia.

A kamarai határozat több törvényi minimumot sem volt képes teljesíteni és a Törvényszék ezért rögtön a legelső miatt meg is semmisítette és a kamarát új eljárás lefolytatására kötelezte.

Ez kb több, mint 125 munkaóra, aminek a társadalmi önköltsége 1,5-2 millió forint lehet…

Végül: a bíróság ítélete ugyan nem minden érvemmel foglalkozott (és emiatt valószínűleg a Kúriához fordulok majd), de arra legalább jó volt az ügy, hogy megmutassa, hogy a bíróságokon még meg van a kormánytól való függetlenség csírája.

De persze tudjuk, hogy a kormány mekkora erőfeszítéseket tett ennek a megszűntetésére és ez az ügy is megmutatja, mennyire fontos harc a függetlenség visszaállítása.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: